Erdélyi március 15-e? [15 martie pe MaghiaRomânia]


Blogul nostru a publicat pana acum doar articole in romana sau engleza. Pentru a fi mai bine intelese de catre toata lumea din Romania. Azi, de 15 martie, facem o exceptie si va oferim un text despre istoria acestei sarbatori si ce legatura are ea cu Ardealul si romanii. Articolul este de prietenul nostru istoric din Ungaria, Egry Gabor.

Olahus

PS Revendin la subiectul limbii:  cum am rugat pe un coleg sa il traduca, cat de curand va vom oferi si varianta romana.

Erdélyi március 15-e?

Kevés banálisabb kijelentés képzelhető el, mint az, hogy március 15-e magyar ünnep. Nem csupán a szó formális értelmében, Magyarország nemzeti ünnepeként, hanem ezen túl is. Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezni a magyar nemzettudat és nemzeti hovatartozás kifejezője, feloldódás egy olyan történeti hagyományban, aminek szinte csak magyarok számára van mélyebb jelentése. Éppen ezért március 15-ének szerves része az a történeti elbeszélés – amit leegyszerűsített és ritualizált formában minden évben hallhatunk és láthatunk az utcán és a médiában is – am nem egyszerűen magyar szemszögből, hanem magyar központú eseménysorként beszéli el azt.

Az események középpontja Magyarország – Pest-Buda, Pozsony, a rendi majd a népképviseleti országgyűlés, a magyar kormány, legfontosabb történései a forradalom, a polgári jogegyenlőséget, szabadságjogokat és a jobbágyfelszabadítást elhozó áprilisi törvények, a fegyveres ellenállásból kibontakozó szabadságharc, a katonai sikert meghozó tavaszi hadjárat, a trónfosztás majd a vereség és fegyverletétel, végül Batthyány Lajos volt miniszterelnök és az aradi vértanúk (honvédtábornokok)
kivégzése. Ebben a kompakt, egységes történetben mások vagy ellenségként jelennek meg – lényegében minden környező nemzet, a horvátok, szerbek, osztrákok, románok, csehek, vagy a szabadságharc résztvevőiként tulajdonképpen az „együttélő nemzetiségek” ismerős helyét kapják.

De annak a gyökerei, hogy március 15-e magyar ünnep lett még ennél is korábbra nyúlnak vissza a gyökerei. A magyar reformerek és liberálisok – kevés kivétellel – úgy vélték, hogy Erdély reformerői gyengék ahhoz, hogy maguk vívják ki a szükséges változásokat, ezért azt hangoztatták, hogy az Unióra
azért lesz szükség, mert így a magyarországi liberálisok segítségével végre célhoz érnek az erdélyiek is. Az egyesülés tehát – miközben persze nemzeti egységet is hoz – a jogkiterjesztés eszköze, egyúttal pedig szükségszerű. csakhogy ez a szükségszerűség azt is jelenti, hogy Erdély maga nem lehet modern
közösség.

Ha pedig a forradalom utóéletére tekintünk, ott is azt látjuk, hogy a nem március 15-i értelemben magyar Erdélynek nincs önálló helye, hiszen az a rövid periódus, amikor a tartomány nemzeti közé felvették a románokat is, pont arra az időszakra esik, amit a történetírást is nagy
mértékben befolyásoló magyar felfogás közjogilag érvénytelennek, nem létezőnek tart.

Nem csoda tehát, ha Erdélyben nehéz megtalálni románok helyét az ünnepen és az ünnepben, és nem csak azért, mert ők igen csak eltérő emlékezetét ápolják ama másfél évnek. Így aztán az sem csoda, hogy az erdélyi március 15-efőként a magyar március 15-e helyi vonatkozásainak előadását jelenti, persze kiemelve Erdély és főképpen a Székelyföld fontosságát. Ha mégis közös március 15-ét keresünk, akkor legfeljebb a magyar-román polgárháborúig, annak tragikus jelentőségéig jutunk el, bár – paradox módon – még ez sem független a magyar történeti hagyomány egyik leágazásától. És persze ez utóbbi is a szokott módon rendezi el a szereplőket, a magyarok a középpontban, a románok az ő ellenségeik sorában, „objektív” érdekeik ellen cselekedve.

Nem is az elsősorban a kérdés, hogy melyik megközelítés igaz, hanem az, hogy vajon elképzelhető- e egyáltalán az erdélyi és nem magyar, vagy legalább magyar-román március 15-e? Első ránézésre talán nem reménytelen a helyzet, hiszen a népek tavasza valódi világforradalom volt, Palermótól Párizsig, Milánótól Bécsig és Pest-Budáig, Párágától Berlinig futótűzként terjedő megmozdulásokkal.

Igen ám, de éppen ez lehetett már világos a korszak szereplői számára is és ebben a világforradalmi eseménysorban Pest-Buda nem feltétlenül kapott központi szerepet. A bécsi forradalom híre, és vele a Metternich herceg megtestesítette önkény bukása, sajtószabadság, a polgári jogegyenlőség és a jobbágyfelszabadítás előbb ért Nagyszebenbe, mint a pesti eseményeké és ezek jelentősége bizony joggal törpülhetett el az Erdélyi nagyfejedelemség lojális alattvalói szemében a bécsi változásokhoz képest. A forradalom vívmányai csak magyar szemmel és az Erdélyt a magyar korona részeként kezelő magyar közjogi felfogást is elfogadva érkeztek Pozsonyból Kolozsvárra. Egyébként mindenki más választhatott kire ruházta a dicsőséget: Bécs népére, a bölcs uralkodóra, az erdélyi országgyűlésre vagy persze akár a magyarokra is.

Mások persze joggal választhattak más forradalmi történeteket maguknak, noha sokszor ezek sem jártak sokkal jobban. Avram Iancu és Erdély román forradalma végső soron soha nem lett egyesítő mítosz, ahogy az erdélyi románok valamikor szerették volna, nem ünneplik, mint december 1-ét vagy január 24-ét. Megmaradt az erdélyiek saját, a regátiak által nem különösebben értett történetének. vagy ha mégis, akkor éppenséggel pont a román felkelők magyarellenessége találhatott a legkönnyebben elfogadásra. Március 15-e Erdélyben akkor és később is főként a magyarokat mozgósította, őket lelkesítette és erdélyi forradalom híján nem is nagyon lehetett másként előadni. Még a polgárháborút hangoztató változat sem a képes többre az empátia és az önkritika felkeltésénél.

Ez persze még mindig nem zárná ki egy közös erdélyi történet megalkotását. Csakhogy egy ilyen történet óhatatlanul a történeti 1848 többközpontú és többszólamú valóságát állítaná előtérbe, a párhuzamos forradalmakat versengő centrumaikkal, melyek választási lehetőséget kínáltak – kitől várják a segítséget, honnan fogadják el a változásokat, kinek tulajdonítsák a szabadságot – az olyan perifériák mozgalmainak, mint Erdély. De ez nem erdélyi és nem is magyar, hanem „világforradalmi” március 15-e lenne.

Ennek megfelelően a magyar történet szinte teljesen feloldódna, epizód lenne csupán és lényegében elvesztené magyar jellegét. Bár ezzel egyenlővé válna a román emlékezettel, egyúttal jelentését veszítené és így megszűnne nemzeti ünnep, a nemzettudat alkotóeleme is lenni. Így nagyon úgy tűnik, hogy március 15-e még sokáig magyar ünnep marad, és ebben a formában kell elfogadnia mindenkinek. Ami ennyi év távolából remélhetőleg nem is olyan nehéz, különösen, ha
felidézzük mely egyetemes jogokért és szabadságokért harcoltak a magyar forradalmárok.

Acesta a fost primul nostru articol in maghiara. Cum ziceam, un coleg de-al nostru lucreaza la varianta in limba romana. Pana atunci, va invitam, tot in premiera, sa comentati in ungureste mai jos. Cu rugamintea ca la ALTE articole sa comentati ca pana acum, in romana sau engleza (din pacate NU avem traducatori pentru comentarii).

Olahus

Anunțuri

Un gând despre “Erdélyi március 15-e? [15 martie pe MaghiaRomânia]

  1. A magyar reformerek és liberálisok – kevés kivétellel – úgy vélték, hogy Erdély reformerői gyengék ahhoz, hogy maguk vívják ki a szükséges változásokat, ezért azt hangoztatták, hogy az Unióra azért lesz szükség, mert így a magyarországi liberálisok segítségével végre célhoz érnek az erdélyiek is.

    Boт где зарыта собака! – ahogy ezt művelt helyeken mondják, íme, holvan a kutya eltemetve… A minap olvastam dokumentumokat, milyen elkeseredett volt az erdélyi politizáló magyarság az 1867-es kiegyezést követő „uniót” előkészítő (pesti) országgyűlési bizottmány kusza és rövidlátó intézkedései miatt. Az erdélyiek nem olyan nagyon lelkesedtek eme unióért, s ezt csupán a történelmi hűség okán is illik megjegyezni!

Comentariile nu sunt permise.